Az ismeretlen ismerős: a Szent Lélek - előadásbevezető

Debrecen, 2025. május 13.



A MagyarTudás nyilvános előadása.

A Pünkösd közeledtével a Szent Lélekhez való viszonyulás tisztázása évszázadok óta a legnehezebb dolog.

A Tavaszi napéjegyenlőség után ( március 21. ), az Élet pezsdülésének lendülete - amit a mindennapi környezetünkben önfeledten élünk meg - után különös eseményeknek lehetünk tanúi. Jézusnak, a Krisztusnak áldozatával egy eseménysorban visszahívta a katolikusok pápáját, vagyis a vélekedésük szerint a földi helytartóját az Isten.

A keresztény egyházak Atya-Fiú-Szentlélek hármasságának tisztázásában, (melyet a niceai - 325 tavaszán - és a konstantinápolyi zsinat (381) dogmatikailag alapvetéssé tett), - azelőtt 300 éven keresztül a Szent Lélek helyének "megtalálása" komoly gondot okozott.

Volt már akkoriban mindig egy sejtés, élő bizonyosság, amely azt sugallta, hogy a bölcsesség általi cselekvés, a mindennapi megvalósítás, a fizikai világ cselekvése, a mindennapi létezés misztériuma az Női, másként az Anya princípiuma.

Az Anya princípiuma, a magyar ősvallás Nagyboldogasszonya, mint archetípus a Szent Lélek, a Lélek szintjén az Energia női aspektusát valósítja meg. (Mária, akinek nevében Szent István az országunkat oltalmába ajánlotta a pápánál annak idején, egy magas fokú beavatott, nem azonos ezzel.) Másképpen fogalmazva: a magyar lelkiség egyedülálló módon őriz egy olyan archaikus hagyományt, amelyben a női isteni minőség – mint a Teremtő és Megtartó erő – központi szerepet kap. Ebben a rendszerben a Szentlélek nem csupán „szél” vagy „tűz”, hanem az Égi Anya szelleme.

A Vízöntő Világkorszak, amelynek kiteljesedésében létezik 1600-as évek közepe óta az Emberiség - a 7. sugár, a Szent Germain-i (a keleti és nyugati ismeretek szerint Magyar Mester, ill. Rákóczy Mester) - az Ibolya Láng, vagyis a Szent Lélek energiája által 'itatódik' át, lényegét alapvetően meghatározóan működik.

Az előadáson tehát körbejárjuk azt, amit a zsidó-keresztény egyház által a Pünkösd idejének ismerünk ... a felszín ill. a keresztény vélekedés mögött fellelhető mélyebb és reálisabb rálátással.

Gyertek, beszélgessünk mindezekről ...

Az előadás, beszélgetés után Életenergia csoportos bioenergetikai kezelést (meditációt) tartok.

tankoistvan@magyartudas.hu - 30/866-8968 - Tankó István

Copyright © MagyarTudás, 2023.