Naptevékenység és földmágnesesség változások


A kísérletes tudományok körében közismert az a mondás, hogy "egy mérés - nem mérés", mely a mi esetünkben is érvényes. Megfigyeléseim szerint a mérés pontosságát, sőt sok esetben magát a mérhetőséget erősen befolyásolja a naptevékenységtől függő földmágnesesség változás, ezért is szükséges a több mérés. Ezt a befolyásoló tényezőt van lehetőségünk figyelembe venni és felkészülni rá, ill. utólag elemezve a mérés eredményét figyelembe tudjuk venni az alábbi feldolgozott műholdadatok alapján.

A geomágneses vihart is okozó napkitörés első jele röntgensugárzás formájában észlelhető. A röntgensugarak fénysebességgel (kb. 8 perc alatt) teszik meg a Nap és a műhold közti 150 millió km távolságot, innen értesülünk először egy esetleges napkitörésről. A napkitörést követően 1-2 nap alatt érheti el a Föld térségét a protonáradat, melynek megnövekedett mennyisége okoz károkat, főként az elektronikai eszközökben.

Méréskor ezt a tényezőt kell figyelembe vennünk, mértékét az alábbi Kp-index grafikon szolgáltatja.

K-index
A geomágneses aktivitás erősségét mutató Kp-index (monitor 3 óránként),
forrás: SPACE WEATHER PREDICTION CENTER


A 4 feletti érték már erős viharnak számít, melynél már - megfelelő időjárási viszonyok mellett - várható, hogy Magyarország területén is látható legyen a Sarki Fény. Hatásait valamennyi "mágneses alapú" sugárzásnál figyelembe kell venni, különösen a Szent György és az ugarvonalak mérésének idején. A mérő személy érzékenységétől is függhet, hogy milyen értéket kell már figyelembe venni.


részletek, órás adatok ...
SPACE WEATHER PREDICTION CENTER, NATIONAL OCEANIC AND ATMOSPHERIC ADMINISTRATION



Északi Fény
A Sarki Fény nagysága, kiterjedése, láthatósága (monitor 5 percenként),
forrás: SPACE WEATHER PREDICTION CENTER

A NOAA előrejelzési térképén a fél órán belül várható sarki fény helyzetét láthatjuk. Zöld színnel a lehetséges kialakulást, fehér színnel a szinte biztos kialakulást jelöli a térkép. A sárga vonal a nappal és az éjszaka, a piros vonal a sarki fény esetleges láthatóságának határát jelöli. Frissítve 5 percenként.




tankoistvan@magyartudas.hu - 30/866-8968 - Tankó István

Copyright © MagyarTudás, 2023.