Üzenetküldés, tájékoztatás, mérés kérése
Mi az a földsugárzásmérés és mire jó?
A radiesztézia összetett ismeretrendszer, amely - a mi szempontunkból - a minket körülvevő, jórészt láthatatlan energetikai rendszer egy részének, mégpedig meglehetősen markáns részének behatárolásához használt módszer és eljárás, és tágabban értelmezve hozzá érthetjük ezen hatások emberi szervezetre való hatásának csökkentését is. Nem mindegy milyen energetikai környezetben élünk, hiszen az ember energetikai védelmi rendszere mindent megtesz a megbontására irányuló törekvések ellen, de lehetőségei az idővel, a folyamatos egysíkú behatás eredményeképpen kimerülnek. Ekkor számolhatunk akár a védelem nélkül maradt fizikai testrész megbetegedésével is, valamint azok folyamatos visszatérésével, kiújulásával is. A földsugárzások és más típusú behatások jelenlétének felismerése segít ezeknek a problémának a megoldásában.A radiesztézia számomra a világ megismerésének alapvetően fontos területe, és benne foglaltatik egy vidék, egy táj energetikai szerkezete feltérképezésének lehetősége is. Ez utóbbi a Magyar Tudás által bevezetett tájradiesztézia. Ebből a szempontból kiemelten foglalkozok 2010-óta a Bükk és a Bereg "energetikai térképének" megrajzolásával, ezen tájak energetikai szerkezetének megismerésével, a pozitív és negatív energetikailag kitüntetett területek, források, patakok "felderítésével".
A sugárzások fő csoportjai a következők:
- Hartmann-háló (a Föld mágneses teréhez köthető térrács szerkezet),
- Curry-háló (poláris mezősávok találkozásánál kialakuló földsugárzás),
- vízérsugárzás (Föld alatti vízfolyások, átszivárgások keltette sugárzás),
- geológiai törésvonal (földmozgási hasadékok),
- Szent György- és ugarvonalak (Ley-vonalak) (komplex információs erővonalrendszer),
- érctelér (földben lévő érc),
- elektromágneses sugárzás (technikai berendezések),
- struktúra sugárzás (tárgyak egymás által gerjesztett sugárzása).
Munkám során ezeknek a sugárzásoknak a létét, helyét mérem és - típustól függően - csökkentem hatásukat minimálisra, amely már így az emberi szervezet működését károsan nem befolyásolja.